Ingyenes cégelemzési teszt - bak (2018-05-22)

Ingyenes cégelemzési teszt

A teszt 125 eldöntendő kérdésből áll, biztosítson magának nyugalmas környezetet, adja meg az adatait, email és telefonszámát, melyen Önt személyesen elérjük. Adatait bizalmasan kezeljük és kizárólag az időpont egyeztetéshez használjuk fel. (adatvédelmi nyilatkozat).

Ne időzzön sokat egy kérdéssel, úgy válaszolja meg, ahogy az jelenleg van, és ne úgy, ahogy az korábban volt.

Sok sikert a kitöltéshez!






    1. Van hosszú távú stratégiánk a termelés vagy a bevétel növelésére.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    2. A bevételünk több mint 50%-át 2-3 főbb vevő adja.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    3. A cég weboldaláról folyamatosan érkeznek az új érdeklődők.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    4. A cégben sokan fordulnak hozzám segítségért.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    5. A céget csőd vagy felszámolási eljárás fenyegeti
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    6. A cégnek folyamatosan és stabilan bővül a címlistája.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    7. A folyamatos működéshez szükségünk van forgóeszköz vagy folyószámlahitelek igénybevételére.teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    8. A gazdasági, piaci helyzet nagyban befolyásolja a cég működését.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    9. A kulcs statisztikákat (árbevétel, eredmény, termelés) grafikusan ábrázoljuk.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    10. A különböző fontosságú vagy priorítású feladatok sokszor kerülnek összeütközésbe a munkámban.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    11. A marketing stratégiát gyakran kell változtatni, mert sok esetben nem működnek a módszerek.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    12. A minőségi részleg folyamatosan tesz javaslatokat a termelési és értékesítési részleg számára.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    13. A munkaköri leírások pontosak, teljeskörűek, ha kezébe adjuk egy szakképzettnek és megtanulja akkor magyarázat nélkül is képes végezni a tevékenységet.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    14. A munkaköri leírások vagy a feladatkörök gyakran változnak.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    15. A munkatársakat folyamatosan tájékoztatjuk az aktuális stratégiákról és tervekről.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    16. A napi tevékenységeim összhangban vannak a hosszú távú céges és személyes céljaimmal.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    17. A nehéz helyzetekről sokszor késve szerzek tudomást.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    18. A régi ügyfelek bíznak a cégben annak ellenére, hogy a konkurenciánál alacsonyabbak lehetnek az árak.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    19. A rossz szervezés miatt előfordul a kétszer elvégzett munka.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    20. A szolgáltatás ütemezése és tervezése optimálisan működik.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    21. A társaság főbb tevékenységét és az új tevékenységeket a tulajdonos/vezetés dolgozza ki, alapozza meg.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    22. A terveket és célokat írásban rögzítjük és széles körben publikáljuk.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    23. A tulajdonos és az ügyvezetés folyamatosan keresi az új lehetőségeket.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    24. Alaposan megválogatom, hogy kitől fogadok el tanácsokat az életben.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    25. Általában bizalmatlan vagyok az emberekkel kapcsolatban.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    26. Általában nincsenek rendkívüli kiadások.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    27. Amikor a cég rossz helyzetbe kerül/nem teljesít jól az azért van mert a kollégák nem követik a szabályzatokat/utasításokat v. nem végzik a tevékenységük.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    28. Az életem sokszor túl kaotikusnak, zűrzavarosnak tűnik.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    29. Az értékesítésben inkább arra koncentrálunk, hogy a meglévő ügyfeleknek adjunk el új termékeket vagy szolgáltatásokat.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    30. Az értékesítők mindíg tökéletesen ismerik a terméket, szolgáltatást és azok paramétereit.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    31. Az értékesítők stabilan jó teljesítményt hoznak.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    32. A cég tulajdonosi vagy ügyvezetői szemmel nézve eredményt termel vagy nulla ponton van.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    33. Az értékesítők tervezetten és rendszeresen tartják a kapcsolatot az ügyfelekkel, hogy új vásárlásokra ösztönözzék őket.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    34. Az éves tevet lebontjuk, hónapra, területre, személyre és akciókra.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    35. Az új fejlesztésekhez és beruházásokhoz célszerű fejlesztési-beruházási hitelt vagy EU-s támogatást igénybe venni.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    36. Az új munkatársak gyakornoksági időt letöltve kerülnek a végleges munkakörükbe.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    37. Az ügyfeleket nehéz rávenni arra, hogy újra vásároljanak vagy szolgáltatást vegyenek igénybe.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    38. Elolvasom a legfrissebb szakmai publikációkat és felhasználom őket a munkámban ha tudom.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    39. Előre 2 hétre folyamatosan látjuk a kifizetendő számlákat és fizetendőket.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    40. Előre meghatározott lépések (gyakorlat) szerint járunk el, amikor egy terület vagy személy nem teljesít megfelelően.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    41. Időben tájékoztatjuk a vevőket, ha csúszik a teljesítésünk.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    42. Évente legalább kétszer rendezvényt tartunk a potenciális új ügyfelek részére.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    43. Figyelmet fordítunk a hibázó munkatársak korrigálására, hogy a hiba ne forduljon többet elő.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    44. Folyamatos a kapcsolattartás a törzsvevőkkel vagy a kiemelt fő vevőkkel.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    45. Az új ügyfelek száma folyamatosan növekszik.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    46. Folyamatosan fejlesztjük a termékünket vagy szolgáltatásunkat.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    47. Folyamatosan felmérjük/figyeljük (dokumentáljuk), hogy mire van szüksége a fő vevőknek és fejlesztjük azokat.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    48. Folyamatosan képzem magam a saját területemen.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    49. Folyamatosan követjük a piac változásait és a céges stratégiát hozzáigazítjuk.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    50. Folyamatosan nyomon követjük és fejlesztjük a cégről kialakuló képet a közvetlen környezetben és a munkatársak körében.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    51. Fontos, hogy az új munkatársak elsajátítsák a feladataikat.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    52. Gyakran előfordul, hogy egy munkafolyamat csak a rendelés után születik meg.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    53. Rendszeresen előfordul, hogy túl elhamarkodottan mondok véleményt másokról.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    54. Gyakran érzem úgy, hogy a körülmények áldozata vagyok.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    55. Sűrűn kapunk mennyiségi reklamációkat a vevőinktől.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    56. Rendszeresen kapunk minőségi reklamációkat a vevőinktől.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    57. Gyakran szükséges nem tervezett árcsökkentő akciókat hirdetni.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    58. Ha a létező ügyfélkör nagy része nem vásárolna újra, komoly nehézségeink lennének.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    59. Ha nem figyelném a termelésünket, akkor az nem menne jól vagy nem lennék nyugodt.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    60. Ha valamilyen minőségi kifogás érkezik, haladéktalanul kezeljük a helyzetet.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    61. Hajlamos vagyok arra, hogy több kezeletlen feladatot halmozzak fel.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    62. Adott esetben képes vagyok kedvezni egy hozzám közelebb álló munkatársnak akkor is, amikor az ésszerűség mást diktálna.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    63. Határidőre (csúszások nélkül) fizetjük a szállítói kötelezettségeinket (bejövő számlák).
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    64. Időben fizetjük a bért, közterheket, adókat és az ÁFÁ-t.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    65. Határozott marketing stratégiával, részletes reklámtervvel rendelkezik a cég.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    66. Havi eredménykimutatást és mérleget + mutatókat időben – kérés nélkül – határidőre kapjuk, hibák nélkül.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    67. Inkább a dolgozók teljesítményét figyeljük, mintsem a ledolgozott órákat.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    68. Jelenleg túl sokan foglalkoznak tanácsadással és cégfejlesztéssel.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    69. Jellemzőek a konfliktushelyzetek a munkatársak között.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    70. Jó a csapatszellem a cégünknél.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    71. Képtelen vagyok követni az adó és egyéb törvények sűrű változásait.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    72. Keressük a termelésben a költségkímélő megoldásokat és folyamatokat
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    73. Külső emberek nem igazán tudják átlátni a cégem működését.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    74. Legalább havi alapon áttekintjük a bevételeket és az aktuális kiadásokat.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    75. Legalább havi szinten kimutatás készül az egyes részlegek teljesítményéről.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    76. Használunk egy rendszert a dolgozók teljesítményének figyelésére.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    77. Rendelkezünk éves tervvel, amelyekhez normál körülmények között ragaszkodunk (árbevétel, árrés, termelés, pénzügy).
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    78. Vannak olyan termékek vagy szolgáltatások, amiket kifelyezetten új ügyfelek számára alakítottunk ki.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    79. Meglevő ügyfeleinket folyamatosan ösztönözzük arra, hogy új ajánlásokat küldjenek.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    80. Minden esetben határidőre teljesítjük a megrendeléseket/megbízásokat.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    81. Minden jelentős működési szabályt és munkaköri tevékenységet írásban rögzítünk, és nem térünk el tőle.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    82. Minőségi részlegünk értékeli a saját kollégákat és a belső folyamatokat is.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    83. Napi szinten figyelem a bankszámlát vagy a pénzügyi jelentéseket.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    84. Napi, de legalább heti alapon megvizsgáljuk a tervek vagy célkitűzések haladását.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    85. Nehezen találok meg dolgokat, amikor szükségem van rájuk.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    86. Nem mindig sikerül magam mellé állítani a munkatársaimat.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    87. Nem szeretem kiengedni a kezeim közül a kontrollt.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    88. Nincsenek nagyobb termelési vagy szolgáltatási hátralékok.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    89. Nincsenek régóta lejárt kintlévőségeink, a számlákat többségében határidőre fizetik a vevők.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    90. Pontos nyilvántartásunk van azokról, akik már vásároltak a cégtől és ezeket rendszeresen át is nézzük.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    91. Rendszeresen küldünk ajánlatokat, reklámokat, akciókat a főbb vevőinknek.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    92. Gyakran arra kényszerülök, hogy túlórázzak.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    93. Folyamatosan és nagy mennyiségben hirdetünk új, lehetséges ügyfeleknek.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    94. Előre tervezetten végzünk elégedettségi felméréseket az ügyfeleink körében.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    95. Rendszeresen megoldok olyan problémákat, amelyeket a kollégáim továbbítanak.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    96. Rugalmas a termelésünk, le tudjuk kezelni a hirtelen többletigényeket.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    97. Sok esetben érzem úgy, hogy mindent nekem kell megcsinálnom és nem bízhatok meg a munkatársaimban.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    98. Sok olyan ügyfelünk van, aki már a konkurenciánál vásárol.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    99. Személyesen figyelek arra, hogy az ügyfelek elégedettek legyenek.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    100. Szigorú szabályozások vannak arra, hogy ki mit vásárolhat.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    101. Szolgáltatás teljesítés után rendszeresen és tervezetten rákérdezünk a szolgáltatásunk elégedetségi szintjére.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    102. Termékeinkre vagy szolgáltatásainkra a törvényileg előírtnál nagyobb, szélesebb körű garanciát vállalunk.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    103. Több esetben későn vagy az utolsó pillanatban értesülünk az aktuális befizetni valókról.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    104. Nem egyszer csalódtam már tanácsadó cégekben vagy ügynökségekben.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    105. Többször előfordul, hogy nem érek a napi elintéznivalóim végére.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    106. Tudom, hogy merre járnak és mit tesznek a kollégáim és ez leolvasható egy infó rendszerről.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    107. Az embereim kitartanak mellettem és velem vannak.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    108. Azt gondolom, hogy jó úton haladok afelé, hogy elérjem a céges és személyes céljaimat.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    109. Úgy érzem kevesebb feladatot kellene bevállalnom.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    110. Rendelkezem egy jó módszerrel arra, hogy számon tartsak minden feladatot, amit el kell végezzek.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    111. Van MEO/minőségi részlegünk vagy ezzel megbízott munkatársunk.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    112. Van minőségbiztosítási rendszerünk (ISO, MIR, HACCP, stb.).
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    113. A céggel szemben NAV vagy más hatósági eljárás van folyamatban.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    114. Rendelkezünk olyan termékkel vagy szolgáltatással, ami szabadalommal védett vagy kizárólagosan mi állítjuk elő vagy szolgáltatjuk.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    115. Léteznek a cég működésében olyan területek, amelyekről jobb, ha nem tudok.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    116. Előfordulnak hosszan tartó nézeteltérések a vezetőségben a cég irányításával kapcsolatban.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    117. A cég egy vagy több része, vagy az egész veszteséges.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    118. A személyzet felvételére létrehoztunk irányelveket, amihez tartjuk is magunkat.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    119. Vannak jól működő hirdetési módszereink, amelyek stabilak és hatékonyak.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    120. Felfedezhetők klikkek és érdekcsoportok a cégnél.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    121. Rendelkezünk munkaköri leírásokkal.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    122. Vannak olyan emberek, akikkel meg tudom beszélni a céges gondjaimat.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    123. Bizonyos időszakokban “uborkaszezon” van és nem működik a hagyományos értékesítés.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    124. Léteznek olyan területek a cégben, amelyeknek csak a felemlítése is heves reakciót kelt bennem.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így

    125. A céggel szemben jövőbeni kártérítési kötelezettséggel fenyegető (NAV, államigazgatás, reklamáció) bírósági eljárás van folyamatban.
    teljesen egyetértek, teljesen így van, így működiknagyjából egyetértek, nagyobb részt így van, nagyobb részt így működiknem igazán értek egyet, kisebb részt így van, kisebb részben működik ígyegyáltalán nem értek egyet, egyáltalán nincs így


     

    Név (kötelező)

    Email cím (kötelező)

    Telefonszám
    (ha megadja, könnyebben tudunk időpontot egyeztetni Önnel)

    Cég neve

    Kérjük írja be a képen látható ellenőrzőkódot:

    captcha

    Elolvastam és elfogadom az adatvédelmi nyilatkozatot.